Minden, amit vezetni érdemes.

Járműhírnök

Járműhírnök

A takarékosság jegyében

További részleteket tudtunk meg a BMW jövőre bemutatkozó új motorjairól. A gyáriak szerint a hangsúly a gazdaságosságon és az alacsonyabb károsanyag kibocsátáson lesz a benzines és a dízelmotoroknál egyaránt.

2016. augusztus 03. - Zeitler Mátyás

Az Efficient Dynamics nevű motorcsalád következő generációja három- illetve négyhengeres benzines és dízelmotorokból áll majd. A változtatások fő célja a környezetszennyezés és a fogyasztás csökkentése. A motorok halkabbak és alacsonyabb károsanyag kibocsátásúak lesznek. 

A BMW és a Mini modellekben egyaránt használják majd az új motorokat, hiszen hosszában és keresztben is beépíthetőek lesznek, az egyes modellekhez igazítva. Azt még nem tudni pontosan, mikor jelennek meg a palettán, de feltehetően a 2017-es ötös sorozathoz már elérhetőek lesznek. 

A benzineseknél 7 lóerős és mintegy 20 Nm-es teljesítménynövekedés várható. Ennek köszönhetően az 1.5-ös háromhengeres motorok 103 illetve 115 lóerősek lesznek, míg a 2.0 literes négyhengeresek a 149-234 lóerős tartományban mozognak majd. A BMW ígérete szerint az új motorok 5 százalékkal gazdaságosabbak is lesznek. Minden benzinmotort a „Twin Power” fantázianevű turbóval és magasnyomású közvetlen befecskendezéssel szerelnek. A szívó és a kipufogó oldalon is változtatható szelepvezérlést alkalmaznak. 

A turbót a kipufogócsonkkal együtt áthelyezték, és a hengerfejen belülre pozícionálták. Megemelték az üzemanyag befecskendezési nyomást 350 barra, így a BMW szerint jobban szabályozható a folyamat, és ezáltal alacsonyabb lesz a károsanyag kibocsátás. Az új hűtőrendszerrel takarékosabbak lesznek, köszönhetően a kettős kivezetésű pumpának, mely különböző levegő mennyiséget nyom a blokkba és a hengerfejbe. 

A dízeleknél a BMW szintén 5 százalékos javulást ígér a gazdaságosság és a károsanya-kibocsátás terén. Nem tudunk egyelőre arról, hogy erősebbek lesznek-e az új dízelek, és ha igen, akkor mennyivel. Azt viszont tudjuk, hogy az összes négyhengeres dízelmotor duplaturbós lesz, ami eddig csak az erősebb kivitelek privilégiuma volt. 

Mivel a hangsúly az emisszió csökkentésén van, új kipufogógáz visszavezető rendszert (EGR) terveztek, amely több ártalmas nitrogén-oxidot tisztít meg és egy plusz katalizátor (SCR) tovább csökkenti a NOx kibocsátást. Az SCR víz alapú AdBlue-t használ, amelyet a kipufogógázba fecskendeznek. Itt is változik a magasnyomású közvetlen befecskendezéses rendszer, és „kiszélesedő” hengerfuratot alkalmaznak. A gyár közlése szerint ez megelőzi, hogy a dugattyú meglazuljon, ezzel csökkentve a zajt és a súrlódást, egyúttal növelve a motor hatékonyságát.

A bejegyzés trackback címe:

https://jarmuhirnok.blog.hu/api/trackback/id/tr98931692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása